Az életem történései számtalan kérdést vetettek fel bennem, melyekre egy idő elteltével kevésnek bizonyult az, amit lelkészként, a klasszikus keresztyénség talaján állva válaszolni tudtam. Üresen kongtak a levegőben.

Nem segítettek.

Nekem viszont szükségem volt ott és akkor a segítségre, az érvényesnek tűnő válaszra.

Így a lelkészségről lelkiismereti okok miatt lemondva, elindultam az egyszerű, kereső ember útján. 

Így érkeztem meg a homeopátia világához.

Egy új birodalom tárult föl előttem, melyben először kliensként, majd professzionális segítőként, megismertem azokat a láthatatlan erőket, melyek bennünk vannak, és az életünket alakítják. A véletlennek hitt történések, a kialakult betegségek, mind érthetővé lettek, és világossá vált, hogy így, vagy úgy azt sürgetik, azt segítik, hogy kibontakozhasson az élet, benne mi magunk, mint individum, mint milliók közt egyetlen egy.

Ezen a gyógyítói úton ismertem fel azt is, hogy bár már nem vagyok lelkész, de legbelül egy kicsit mindig is az maradok.

Az istenkeresés, a hit, a transzcendenssel való kapcsolódás, ennek lehetőségei, és ennek megosztása, az erről szóló beszéd vágya elidegeníthetetlen része az életemnek. Mindezt most az antropozófikus gondolkodás segítségével és inspirációjával teszem.

Tényleg kicsi maradtam. Termetre.

És kerek (mindez még most sem a súlyomra értendő). Most is az „egészet” keresem.

Erős is vagyok.

Egyre inkább igyekszem ezt magamért, és nem magam ellenére megélni.

Élek, járom az utamat. Érzéseim szerint minden lépéssel egyre közelebb ahhoz, ami már születésemkor ott rejtőzött bennem az életem lehetőségeként.

Ebben segítem azokat is, akik hozzám fordulnak.

Gyógyító szóval.

Gyógyulással.