Rólam
Három évesen világos és tiszta belső kép volt bennem arról, ki vagyok. Hasonló vagyok a borshoz. Kicsi, kerek, és „hmn”, azaz, erős. A szüleim által sokat emlegetett önmeghatározásom egészen pontosan így hangzott, „kicsi a bors, de hmn”. Persze, a kerek, nem a súlyomra vonatkozott. A bors formájára. A kerekségre. Kerek, azaz egész. Szimbolikus értelme szerint tökéletes. Tudtam azt is, Enikő vagyok, ez a név tartozik hozzám, valahogy ez hordozza a milyenségemet. Így Édesanyám minden közös vitánkat lezáró mondata, az „eredj már Eszti”, teljes felháborodást keltett bennem. Mert én Eni vagyok. Enikő. Nagyanyám neve Eszter. Ő és én nem vagyunk egyek. Én én vagyok.
Ki az az én?
Átlépve a kisgyerekkor küszöbét, mindezt elfelejtettem. Elfelejtettem, hogy én ezt már tudom. És elindultam megkeresni. Mint valami mesebeli királylány. Egész életemben ezt kerestem. Kerestem azt, ki vagyok, miért is élek, mi dolgom a világban.
Máig a legnehezebb kérdések egyike számomra a ki vagyok én kérdésének megválaszolása. Ha valaki megkérdi, néhány pillanatig hallgatok. Két-három évvel ezelőtt, hosszas töprengés után, sikerült egy frappánsnak gondolt új önmeghatározás, miszerint„holisztikus szemléletű segítőszakember” vagyok – de minden marketinges barátom kinevetett. Azt mondták, ebből senki nem ért semmit.
Föl kell sorolni a végzettségeimet.
Így hát, ha ma megkérdezik, és már eleget hallgattam, azt mondom: lelkész vagyok, mentálhigiénés szakember, lelkigondozó, tanár, homeopátiás tanácsadó, és sétáló coach.


Végzettségeim
Végzettségeim:
- Károli Gáspár Hittudományi Egyetem: teológus, lelkész
- Károli Gáspár Hittudományi Egyetem: pedagógus, középiskolai vallástanár
- Semmelweis Ignác Egyetem: mentálhigiénés szakember
- Semmelweis Ignác Egyetem: lelkigondozó
- CHE Homeopátiás Magániskola: homeopátiás tanácsadó
- Sétáljvelem.hu Kft.: Sétáló coach képzés
Egyéb kiegészítő képzések:
- Szintézis Szabadegyetem: összehasonlító vallástudományi szak
- meseterápia
- kreatív írás
- alap playbackszínész képzés
- improvizatív színjáték
- Magyar Írószövetség: Alap és haladó írókurzus
Amiben speciális vagyok:
- Sok féle élethelyzetet megéltem, sok mindenhez tudok emberileg megértően kapcsolódni
- A homeopátia segítségével világosan látom, hogy a legextrémebb helyzet, állapot, gondolat, cselekedet, tett sem el/megítélendő. Semmi nem véletlen történik. Minden okkal, valaminek az eredményeként jelenik meg illetve azért, mert az egész mélyén van egy trauma, amit még senki és semmi nem érintett, ez „kiállt” gyógyulásért. E nélkül az eredeti megsebzettséghez hasonló egyre súlyosabb helyzetek, betegségek jönnek
- Az élet egészére keresem a válaszokat. Azokra a kérdésekre nézve, amik évezredek óta az emberiség alapkérdései
- A segítésem fontos részét képezi az élet végének témája, és ezt komplex módon teszem. Mind a haldoklási folyamatot, mind a gyászkísérést, mind az egyéni hangvételű búcsúztató beszéd megtartását fel tudom ajánlani. Lehetőségeim szerinti célom a halál integrálása az életbe
- A haldoklás és a gyász folyamatainak kísérésében a homeopátia eszközeivel is tudok élni
- Minden korosztállyal tudok kapcsolódni, minden életkorban tudok segíteni, gyógyítani, - születéstől a halálig tudom kísérni az embert
- Hiteles vagyok – a saját tengelyemben állva
- Jól kapcsolódom, jól írok, jól beszélek – és figyelmesen hallgatni is tudok
- Nem vezetek, hanem közvetítek – az egyént az önmagává válásban, az élete kiteljesedésében segítem
- Holisztikus szemléletű és spirituális ember vagyok
- Nem vagyok és nem is szeretnék guru lenni. Csak egy ember, aki járja az útját, és felismerései vannak
- Gyakran és szívesen élek a játék lehetőségével – ami megéléseket, egyéni megtapasztalásokat hoz