Homeopátia

A homeopátia szava 2 görög szó összetételének az eredménye. A homoios jelentése: hasonló, a pathein szavának jelentése: érzékelni, szenvedni. Így a homeopátia szavának magyar jelentése: szenvedésben hasonló.
Találkozásom a homeopátiával

A homeopátiával akkor találkoztam, mikor lemondtam a lelkészségről, és fogalmam nem volt, hogy lesz ezután. A semmibe ugrottam ki – és nem véletlen. Épp azt szerettem volna a leginkább megtapasztalni, hogy fontosabb vagyok-e Isten számára egy verébnél, vagy a mező liliománál. Róluk ugyanis, ahogy a Máté evangéliumi Hegyi Beszédben olvassuk, gondoskodik az Isten.

A semmibe ugrottam, a ki vagyok én, ha nem lelkész elképesztő belső feszítésével. Önmagamat, az
életemet összerakni igyekezve Jungba, és az álmaimba kapaszkodva, épp Parádi József nyitott
próbájú álom színházába kezdtem járni, ahol a playback technika segítségével dolgoztunk az
álmainkon. Ekkor jött a homeopátia. Ekkor jött annak kivételes képviselője Bóna László.

Sorsfordulás

Aki a későbbiekben gyógyítóm lett, majd tanárom, „Mesterem”. Egy hétvégi tréninget tartott nekünk. Azon a hétvégén „csoda” történt. Valamivel találkoztam, ami olyan volt, mintha mindig is ismertem volna. Játszottunk. A mélyben levő, láthatatlan energiák segítségével. 6 év önismereti munka volt akkor már mögöttem. Mégis, azt éreztem, egyetlen délután alatt több dolgot értettem meg magamból, mint a 6 év alatt. Az egész hátra levő életemre nézve ott és akkor megpecsételődött a sorsom. Akartam ezt a tudást. Akartam előbb, mint kliens, majd, mint az előadások lelkes amatőr
hallgatója, végül, akartam, mint aki ért ehhez. Aki ezzel segít. Gyógyít. Így lett része az életemnek a lélek gyógyítsa után a test is – azaz a teljes ember gyógyítása.

Hogy történik a homeopátiás esetfelvétel?

Árak

15 000 Ft / óra / alkalom
Az esetfelvételt követő kísérési periódusban 6 összekapcsolódás után 1 óradíj (15 000 Ft)

Ha úgy érzed segíthetek, vedd fel velem a kapcsolatot!

Telefon:

+36 30 335 76 89